Rohanó világunkban nem mindenkinek van lehetősége elhunyt szeretteik sírhelyének gondozására.
Mi szeretnénk segíteni azoknak, akik bármilyen oknál fogva nem tudnak hozzátartozóik sírhelyéről gondoskodni.
Ha a temetőben körültekintünk, láthatjuk, hogy sajnos nagyon sok elhanyagolt, gondozatlan sírhely van.
Sokan csak halottak napján, vagy bizonyos alkalmakkor mennek ki a temetőbe, az év többi részében pedig a sírgondozás elmarad. Ha esetleg valaki külföldön, vagy az adott temetőtől távolabb él, annak sok esetben gondot jelent a hozzátartozók sírhelyének gondozása, az ünnepekről, évfordulókról való megemlékezés.
Így egyéni megrendelés alapján, munkatársaink segítségével egész évben, az adott évszaknak megfelelően, folyamatosan rendben tartjuk a sírt.
Alapvetően sírnak békességet és nyugalmat kell sugároznia, ezért nagyon fontos, hogy a közvetlen környezete rendezett, tiszta és elegáns legyen. Sokan vágott virágot hoznak, esetleg küldetnek szerettük sírjára. Mi abban is segítünk, hogy ezek a vágott növények folyamatos ékei lehessenek az emlékhelynek.
Megrendelés alapján folyamatosan cseréljük a vizet a csokor alatt, téli időszakban a vázát letakarjuk, szigeteljük, ezzel is megóvva az esetleges fagykároktól.
Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy egy síremlék tisztán tartása rendszeres és szakszerű odafigyelést igényel. Persze a mai rohanó világunkban, esetleg elhunyt szerettünktől való távoli lakhely miatt sokan nem tudják rendszeresen tisztítani a síremléket, így az idő vasfoga gyorsan kikezdi azt.
Mi ebben is segítünk Önnek, hetente több alkalommal kézi tisztítást végeznek a síremléken.
Emellett alkalmanként teljes ápolást, akár gépi tisztítást és impregnálást végzünk, a tökéletes állagmegóvás érdekében.
A síron és körülötte található növények gondozása jobbára kertészeti kérdés, minden évszakban más és más technikát, gondozást igényel. A mai rohanó világunkban sokan nem tudnak időt szakítani a sírhelynél telepített növények gondozására. Nekik szeretnék segíteni, növénygondozási kiegészítő szolgáltatásunkkal, hogy az emlékhelyek szakszerűen és szépen rendezettek legyenek.
Szakképzett munkatársaink, megrendelés szerint, évszaknak megfelelően gondozzák a sírhelyre vagy köré beültetett növényeket
Azért, hogy a síremlékek sokáig megőrizhessék eredeti állapotukat, sima és fényes felületüket, rendszeres tisztításra van szükség. Azonban ez nem olyan egyszerű eljárás, a legjobb, ha szakértő kezekre bízza. Ma már számos módszerrel találkozhatunk a sírkő tisztítás területén.
Azonban tapasztalataink azt mutatják, hogy gépi tisztítás az egyik leghatékonyabb módja a felület teljes megtisztításának.
Ezzel ugyanis a felület ismét teljesen sima és tiszta lesz, ez pedig meggátolja az újabb mohásodást, valamint a piszok is nehezebben rakódik le rajta. Mi ebben is segítünk Önnek, szakképzett munkatársaink és gépparkunk segítségével.
Nemcsak a síremlék karbantartása fontos, hanem a sírhely környezetének ápolása is, hiszen az összkép adja meg a végleges eredményt. Szakképzett munkatársaink az év minden szakában segítenek abban, hogy a síremlék környezete tiszta, rendezett és esztétikus legyen.
Legyen szó a járdaszegély, a betonalap javításairól, karbantartásáról, a sír mellett található út rendbetételéről, gazolásról, ásásról vagy kapálásról, netalán talaj kiegyenlítésről, megbízható munkatársaink leveszik az Ön válláról ezt a terhet.
A sírkő folyamatos karbantartása elkerülhetetlenül valamennyi kőtípus esetében, hiszen az idő múlása kíméletlenül rajta hagyja nyomát még a legjobb minőségű anyagokból készült síremléken is. Mi segítünk abban, hogy a síremlék minél tovább megőrizze eredeti állapotát.
Rendszeresen ellenőrizzük és ápoljuk a síremléket. Amennyiben pedig technikai hiba lépne fel, némi renoválásra lenne szükség, azonnal értesítjük a megrendelőt.
Az általános sírhelygondozási tevékenység mellett Önnek arra is van lehetősége, hogy élő sírhelygondozási előfizetési mellé egyéb, kiegészítő szolgáltatásokat válasszon, melyeket egyszerűen megrendelhet felületünk segítségével.
Könnyedén gondoskodhat a sírhely általános állapotának javításáról, akár föld feltöltési vagy karbantartási, tisztítási szolgáltatásunkat választva.
Célunk, hogy amennyiben Ön távol él vagy még jobb minőségben kíván gondoskodni a hozzátartozói sírhelyeiről ebben mi tudjunk Önnek maximálisan segíteni, mindezt a megfelelő tisztelet, figyelem és természetesen szakértelem megtartása mellett.
Sírhely gondnokaink és karbantartóink munkáját folyamatosan ellenőrizzük.
Rohanó világunkban sokan különböző okok miatt, nem tudják gondozni a szeretteik sírhelyét és annak környezetét. Többen külföldön élnek, betegek vagy az idő hiánya akadályozza meg őket a karbantartásban. Ennek a feladatnak az átvállalásával biztosítjuk, hogy ügyfeleink számára rendszeresen rendben és tisztán tartjuk a elhunyt szerettei sírhelyét, egész évben.
Alap csomag:
Alkalmi csomag:
Egyedi-extra csomag:
A temetők csendjében sok régi síremlék található, amelyek az idő múlásával elszennyeződtek és benőtte lassan a moha. A Walter Kft. vállalja a síremlékek tisztítását, ha szükséges vegyi tisztítással, kőfaragó mesteri figyelemmel és igényességgel, hogy visszaállítsuk az emlékekhez méltó állapotát.
Bevezető áron:
Kiszállási díj nélkül a következő településeken érik el szolgáltatásainkat:
Pécs – Siklós – Villány – Mohács – Pécsvárad és az ezeket körülvevő kisebb településeken is.